Jó, hogy vagy!

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Kérte, hogy gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját.
Már kis idő múlva mindegyik nevetett.
”Tényleg?” – hallatszott a suttogás…  „Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!” – és „Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek” – szóltak a megjegyzések.

Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e róla, de nem is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek voltak magukkal és a társaikkal.

Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére …
A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a másik után – akik szerették vagy ismerték a fiatalembert – odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket.

A tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik koporsóvivő katona megszólította: „Ön a matematika tanárnője volt Márk-nak?” Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta: „Márk nagyon gyakran beszélt magáról.”

A temetés után összegyűltek Márk régi osztálytársai. Márk szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.

”Valamit szeretnénk mutatni” – mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből. ”Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni.”

A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és széthajtottak már. A tanárnő – anélkül, hogy odanézett volna – tudta, hogy ez egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Márkról.

”Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az osztálynak” – mondta Márk anyja. „Amint látja, Márk nagyon megbecsülte.”

A többi régi tanítvány is összegyűlt a tanárnő körül. Charlie elmosolyodott és azt mondta: „Nekem is megvan még a listám.  Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm.”

Chuck felesége pedig így szólt: „Chuck megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba.”

„Az enyém is megvan még” – mondta Mary. „A naplómban tartom”.

Ekkor Viki, egy másik osztálytársuk a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek. „Mindig magamnál hordom” – mondta Viki, és hozzátette: „Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát.”

Ez a történet azért is kedves a számomra, mert valamennyi matematika tanárnőmre -hárman voltak- én is csodálattal, megbecsüléssel és szeretettel gondolok a mai napig.

Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról, hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap. Ezért meg kell mondanunk azoknak az embereknek, akiket szeretünk és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megtenni, amíg nem késő.

Mindenki megteheti. Ha nem teszed meg, elszalaszthatsz egy csodás lehetőséget, hogy valami kedveset és szépet tegyél. Biztos, hogy van valaki, aki érted is aggódik és ez azt jelenti, hogy legalább egy ember van, akinek te sokat jelentesz.

Ha túlságosan elfoglalt vagy, akkor is van néhány perced hogy tudasd valakivel, hogy szereted, hogy fontos Neked, hogy számítasz rá, a barátságára, a megértésére. Ezzel legalább egy embertársadnak biztosan örömöt szerezhetsz, legyen ő a gyermeked, életed párja, gyerekkori barátod, egy kollégád,…!

Gondolj rá: azt aratjuk, amit vetettünk. Amit az ember ad a másik embernek, vissza is jön a saját életébe.

Ez a nap áldott nap lesz és éppen úgy különleges, mint Te magad vagy.

További szép, vidám és boldog napot!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..