Volt már úgy, hogy leült, és elgondolkodott azokon a dolgokon, amiket el akar érni? Biztos vagyok benne, hogy igen.
Milyen érzés volt önmaga elé képzelni azt, hogy sikeres, hogy népszerű, hogy elismerik a munkájában, hogy sok pénze van, mindig tele a zsebe, könnyedén él, sok a szabadideje, egészséges, csinos, hogy őszinte és szeretetteli emberi kapcsolatok veszik körül? Biztos vagyok benne, hogy remek. Remek érzés volt álmodozni. Igazam van?
És utána? Mi történt?
Lehet, hogy elhessegette magától a gondolatot? „Á ez nekem úgysem sikerülhet…” És már ködbe is vesztek az álmai.
Ám az is lehet, hogy elkezdték égetni ezek a gondolatok. Nem tudott tőlük szabadulni. És az álmok kezdtek izzó vággyá alakulni. Egyre töbször gondolt rájuk, újra és újra. Ezzel, hogy át- meg átgondolta, az út jelentős részét Ön megtette ahhoz, hogy meg is valósuljon, ráadásul pontosan úgy, ahogy azt Ön igazán kívánja.
Aztán egy este leült újra, erre az egyre tisztábban megfogalmazódott vágyára gondolt, és azt mondta Önmagának, hogy ezt karácsonyra, a születésnapomra, a házassági évfordulómra, stb. akarom. És ebben a pillanatban CÉLt csinált belőle.
És ugyanebben a pillanatban elkezdte Magához vonzani azokat a helyzeteket, azokat a személyeket, azokat a lehetőségeket, amelyek elviszik Önt a célja beteljesüléséhez. És ha még azt is elplántálja Magában, hogy ezeket az élethelyzeteket, kapcsolatokat, lehetőségeket észreveszi és élni is tud velük, akkor már sínen van.
Ismeri a mondást, ugye: jókor lenni jó helyen. Ám ezen túl van még egy elengedhetetlen: CSELEKEDNI!
És ekkor lehetővé teszi, hogy harmóniába kerüljön az Önt körülövező energiák rezgésével, létrehozza a bőség, a gazdagság, a könnyed boldogulás, a kicsattanó egészség, a siker, az elismerés, a népszerűség és a boldogság vonzását. Persze csak akkor, ha ezekre, és nem pedig ezek hiányára fókuszálja gondolatait!