Adótörvény változások – Adóoptimalizálás 2012 – Konkrét megoldási javaslatokkal

Önnek jól megy, hiszen adójával megajándékozza az államot. Vagy az adót inkább a családjának adná?

Pontosan ismeri Ön az új adó és egyéb vállalkozásokat érintő szabályokat?

Ön már átalakította cégében az eddig adómentes juttatások rendszerét?

Ismer ezen kívüli más legális pénzkivételi módozatot?

Ön szerint van legális választási lehetősége vagy fizet, mint a katonatiszt?

Tudja, hogy milyen megoldásokkal lehet optimalizálni adóját?

Mi változott a többi adónemben?

Ennél izgalmasabb téma nincs így év végén a cégeknél, ezért konkrét javaslatokról is szó lesz szemináriumunkon. Meghívott előadóink között olyan elismert szakemberek is tartanak előadást, akik több évtizedes főkönyvelői múlttal rendelkeznek (kis-és nagy kereskedelemben, építőiparban, szolgáltatói szektorban), valamint gazdasági igazgatóként az volt a feladatuk, hogy hogyan optimalizálják egy nagyvállalat pénzügyeit, és főleg adózását. Előadásunk kifejezetten gyakorlatias szól a már ismert adótörvény-változásokról, kitérve, akár az építőiparban lévő buktatókra és kiskapukra.

Vállalkozóként hozza magával könyvelőjét, alkalmazottként pedig küldje el cége vezetőjét, könyvelőjét és ha van, HR vezetőjét! Ez esetben biztos nem veszít a törvénymódosításokkal!

Helyszín: Budapest, III. ker.

Időpont: 2011-12-22 16 óra

Az előadáson elhangzó információk akár 4.000.000 Ft-ot is hozhatnak, mégis díjmentesen tartjuk az előadást. Ne hagyjon ki ilyen lehetőséget, ahol naprakész információkat kaphat arról, hogyan zárja az évét!

Szeretettel várjuk!

Ez a rendezvény előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezési lehetőség itt:

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Lakcím (település)

    Kérdés, üzenet

    Hozzájárulok, hogy számomra a MacPherson Hungary Alapítvány hírleveleket küldjön.

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .